HTML

Horn Volán Zrt. - ÚÚgy szeretném, úúgy akarom!

Néhány szót rólunk: Jelenleg egy három főből álló társaság vagyunk, akik a munka, a suli és az élet dolgai mellett szívesen tekerésznek szabadidejükben szerte az országban, s olykor azon kívül is. Amint lehetőségünk nyílik rá városon kívül tekerünk, hiszen vidéken jobb a levegő és szebb a környezet. Ezért vagyunk "Volán" bringások. Volánbuszokat és vonatokat megszégyenítő távolságokat szoktunk megtenni nyáron számunkra járható, baráti útvonalakon. Fő útvonalunk Budapesttől északi irányba húzódik Dunakeszi-Göd-Vác útirányon át Esztergomon keresztül Szlovákiáig. Célunk túrázásaink, élményeink bemutatása képekben és szavakban, mellyel remélhetőleg minél többek kedvét hozzuk meg a tekeréshez. Ha szívesen csatlakozna hozzánk bárki, szívesen látjuk és örömmel vesszük érdeklődését! Társaságunk előrehaladásában a legmodernebb és legfejlettebb technika áll rendelkezésre. (legalábbis igyekszünk) Persze a fejlődés sosem áll meg... :) Az egy nap alatti távolságok terén 250,4 km volt a csúcs, amit hajnali 2:00-től 20:15-ig vittünk véghez 2008 Augusztusában Bp-Zselíz (SK) között oda-vissza. Ha kedvet kapnál a túrázáshoz és szívesen csatlakoznál egy rutinos csapathoz, akkor szívesen látunk köreinkben.

Friss topikok

Linkblog

Csobánka tour (2009.03.27.)

hornvolan 2009.03.29. 15:04

A Dózsa György út és a Tüzér utca sarkán találkoztak az 1. és 2. számú pilóták, hogy nekivágjanak ennek a még sosem járt útvonalnak. Első fotónk menetközben készült az aquincumi lakótelep felé vezető "sztrádán", ahol Norbi oly büszkén tolta neki a járgányt:)

A második és harmadik kép első megállóhelyünkön készült, ahol csak a kép kedvéért álltunk meg...:)

Budapest-Csobánka kijelző:) Egy képpel lejjebb Norbi várakozik rám és indulásra kész. Biztos azt mondogatta magában: "hagyd már azt a hülye fényképezést, csak menjünk már." :)

Budakalász Lenfonógyár megállóhelyre érkeztünk ami más esetben végállomás, de nem ezen esetben...és mit ad Isten: Van kürtőskalács 360Ft-ért!!! Nekünk se kellett több, azonnal vettünk:D

Fantasztikus a háttér nem? :) Magyarország én így szeretlek! :P

 

 

 

A zsákmány! Kürtős a javából. Fahéjas, diós és vaiíliás...hiába szükség van energiára:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy utolsó hörpintés után indultunk tovább Pomáz felé. Innentől kezdve volt érdekes az útvonal, ugyanis nem jártunk még errefelé saját járművel.

Következő képünk Pomáz belvárosában készült. Szép hely, de az eljutás ide cseppet sem veszélytelen, hisz nagy a forgalom az úton és sajnos más JOBB útvonal nem létezik...

Az elkövetők: Tomi & Norbi - The Best Horn Volan's pilots!

Következő képeink már Csobánkán készültek, mely ugyanolyan lenyűgöző volt számomra, mint amikor először jártam itt kocsival.

Ezen az úton metünk fel még tavaly egy őszi gyalogtúrán.

A végállomáson. Ez a csobánkai buszfordulóban van, ahol asztalok és padok fogadtak minket legnagyobb örömünkre:) Szinte már rendszeres, hogy mindenhol érdeklődőkbe, kíváncsiskodókba "ütközünk" járművünk iránt. Itt sem volt ez másképp. A kb. 10 perces pihenő és egy kis fotózás után indultunk is visszafelé. Az út ide 30 km.

Jól megizzadtunk mire ide felértünk, ugyanis emelkedős a csobánkai behajtó után közvetlen az útszakasz. De megérte!

Ez a kép ismerős lehet Zoli haveroméknak, ugyanis 2008 őszén innen jöttünk le a kirándulás végeztével a kocsihoz:) Valahogy mindig úgy vagyok a helyszínekkel, hogy ha már egyszer jártam egy adott helyen, ellenállhatatlan késztetést érzek/érzünk arra, hogy azt bicajjal is bejárjuk:) Fantasztikus érzés, mikor egy ilyet sikerül is véghezvinni!

Végezetül visszafelé már csak a Coránál álltunk meg, ahol jó kis bringás alkatrészeket vásároltunk, valamint itt készítettük utolsó képeinket aznap. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy 2009-ben ez volt az első olyan túra, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a lehetőségeink korlátozottak voltak. Az időjárás nagyon jó volt és még bőven sötétedés előtt értünk haza. Az út 59,3 km-re sikeredett oda-vissza.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hornvolan.blog.hu/api/trackback/id/tr651033061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása