HTML

Horn Volán Zrt. - ÚÚgy szeretném, úúgy akarom!

Néhány szót rólunk: Jelenleg egy három főből álló társaság vagyunk, akik a munka, a suli és az élet dolgai mellett szívesen tekerésznek szabadidejükben szerte az országban, s olykor azon kívül is. Amint lehetőségünk nyílik rá városon kívül tekerünk, hiszen vidéken jobb a levegő és szebb a környezet. Ezért vagyunk "Volán" bringások. Volánbuszokat és vonatokat megszégyenítő távolságokat szoktunk megtenni nyáron számunkra járható, baráti útvonalakon. Fő útvonalunk Budapesttől északi irányba húzódik Dunakeszi-Göd-Vác útirányon át Esztergomon keresztül Szlovákiáig. Célunk túrázásaink, élményeink bemutatása képekben és szavakban, mellyel remélhetőleg minél többek kedvét hozzuk meg a tekeréshez. Ha szívesen csatlakozna hozzánk bárki, szívesen látjuk és örömmel vesszük érdeklődését! Társaságunk előrehaladásában a legmodernebb és legfejlettebb technika áll rendelkezésre. (legalábbis igyekszünk) Persze a fejlődés sosem áll meg... :) Az egy nap alatti távolságok terén 250,4 km volt a csúcs, amit hajnali 2:00-től 20:15-ig vittünk véghez 2008 Augusztusában Bp-Zselíz (SK) között oda-vissza. Ha kedvet kapnál a túrázáshoz és szívesen csatlakoznál egy rutinos csapathoz, akkor szívesen látunk köreinkben.

Friss topikok

Linkblog

Budapest-Zselíz tour return (2008.08.25.)

hornvolan 2008.09.03. 18:29

 

 

 

 

 

 

Történetünk eddigi legmerészebb, leghosszabb és legnehezebb útunk elé néztünk 2008.08.25-én.  START/INDULÁS: Hajnali 2:00 Budapest XIII. Gidófalvy lakótelep. A legelső fenti kép már Nagymaroson készült hajnalban. Korábban sajnos fotózásra alkalmatlan idő volt még. Eddig mindössze Dunakeszin és Vácon álltunk meg. Itt már előkerültek a szendvicsek:) 

Ez pedig már a szobi rév. A "Bogi" komp, mely összeköti Szobot Pilismaróttal. 

 

 

 

 

 

 

 

Rekord időt futottunk, 3:55 perc alatt voltunk itt. Az alsó képen járgányunk látható a fedélzeten.

 

 

Az esztergomi 1 órás, reggelivel egybekötött pihenő után Párkány (Stúrovo) állomásra érkeztünk, ahol negyed óra elteltével indultunk Nánán keresztül Kőhídgyarmatra...

 

Ez már Zselíz (Zeliezovce) rendelőintézete, mely közvetlen a város határában van.

 Zselíz főutcája...

 ...és a Városháztér...kísértetien hasonlít a Hősök terére, leszámítva a szobrokat. Itt volt a végállomásunk, ahol egy órát pihentünk. 8:51 perc alatt értünk ide Bp-ről.

Szintén Városház tér. Szlovákiában jellegzetes jelenség a sok Karosa busz és a rengeteg Skoda. (Vajon miért...:)

A végállomáson... (127 km odaút)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A telóm, mely "Zeliezovce"-t írt ki...persze a roaming bekapcsolása eszembe sem jutott...:)

Egy kis pihenő visszafelé Lekéren (Hronovce), mely az utolsó megálló Zselíz előtt. Itt természetesen már előkerült a KYR joghurt is...:D

Szobnál kompra várván alkottunk pár póz képet... (fenti & lenti képek)

 Végül Nagymaroson ejtettük meg utolsó képeinket, melyek talán a legjobb képek a túra során...:)

Végezetül a Párkány-Zselíz térkép, hogy nyomon követhető legyen ezen túra, mely 250,4 km-re sikeredett egy nap alatt! (2:00-20:18)

Ez a túra volt társaságunk részéről az utolsó 2008-ban, mely nemzetközi volt.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hornvolan.blog.hu/api/trackback/id/tr74646890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hornvolan 2009.03.25. 21:02:14

Szerintem egy tapsot azért megérdemel:D Fő a szerénység!
süti beállítások módosítása